Petőfi Sándor: Arany Lacinak

Olvasóink értékelése:  / 3
ElégtelenKitűnő 

Laci te,
hallod-e?
Jer ide,
jer, ha mondom,
rontom-bontom,
ülj meg itten az ölemben,
De ne moccanj, mert különben
meg talállak csípni,
így ni!
Ugye fáj?
Hát ne kiabálj.
Szájadat betedd,
s nyisd ki füledet,
nyisd ki ezt a kis kaput;
majd meglátod, hogy mi fut
rajta át fejedbe
Egy kis tarka lepke.
Tarka lepke, kis mese,
szállj be Laci fejibe.

Volt egy ember, nagybajúszos.
Mit csinált? Elment a kúthoz.
De nem volt víz a vederbe',
kapta magát, telemerte.
És vajon minek
merítette meg
azt a vedret?
Tán a kertet
kéne meglocsolnia?
Vagy ihatnék? Nem biz a.
Telt vederrel a kezében,
a mezőre ballag szépen,
ott megállt és körülnézett;
ejnye vajon mit szemlélhet?
Tán a fényes délibábot?
Hisz olyat már sokat látott
Vagy a szomszéd falu tornyát?
Hisz azon meg nem sokat lát
Vagy tán azt az embert,
Ki amott a kendert
áztatóba hordja?
Arra sincsen gondja
Mire van hát?
Ebugattát!

Már csak megmondom, mi végett
nézi át a mezőséget,
a vizet mért hozta ki?
Ürgét akar önteni.
Ninini:
ott az ürge,
hű, mi fürge,
mint szalad!
Pillanat,
s odabenn van,
benn a lyukban.
A mi emberünk se' rest,
odanyargal egyenest,
a lyuk mellé,
s beleönté
a veder vizet;
torkig tele lett.
A szegény kis ürge
egy darabig tűrte,
hanem aztán csak kimászott.
Még az inge is átázott.
A lyuk száján nyakon csípték,
nyakon csípték, hazavitték.
S mostan
Itt van
Karjaimban,
mert e fürge
pajkos ürge
te vagy, Laci, te bizony!