Szentiváni tűzgyújtás

Beküldve: Hírek

Június 24. előestéje volt a szertartásos tűzgyújtás legfontosabb időpontja.
A más időpontokban gyújtott ünnepi tüzek népszerűsége nem vetekedhetett a nyári napforduló időpontjában gyújtott tűzzel. A tüzet azért gyújtják - a falun kívül, dombon, temetőben -, hogy a gonosz szellemeket, sárkányokat elűzzék.
 
Szentiváni tűzgyújtásEzért a tűzzel csontokat, szemetet égetnek, hogy nagy füstje legyen. ("Mintha az ördögnek akarnának tömjénezni.") A tüzet a lányok át szokták ugrani, ebbõl jósolnak férjhezmenetelükre vonatkozóan.

A szokás a XVI. században már általánosan ismert volt. Szintén a XVI. század óta ismert ez a szólás: "Hosszú, mint a szentiváni ének." Heltai Gáspár 1570-ben ezt írta: "Hallottam, hogy igen hosszú a Szent Iván éneke, hogy az ördög megkezdvén, el nem végezhette, hanem megfulladott rajta."
 
A XIX. századtól a magyar proverbiumgyűjtemények a szólást a tűzgyújtást kísérő több részes, igen szép rítusének-sorozatra vonatkoztatták, mely a Nyitra környéki magyarok közt volt ismeretes. Akárcsak a pünkösdölő ének, ez is gazdag mitikus motívumkincset ölel át.

A szentiváni tûzgyújtáshoz sokféle hiedelem fûzõdött. Bod Péter feljegyzése szerint (1750-es évek) üszögöket vittek a gyermekek, és felszúrták a káposztáskertben, hogy a hernyó a káposztát meg ne egye, vagy a vetések közé, hogy a gabona meg ne üszkösödjék. A tûzugrás alkalmából a tûzbe dobott gyümölcsnek gyógyító erõt tulajdonítottak. Szokás volt mezei virágokból, füvekbõl koszorút kötni s ezt a ház elejére akasztani, tûzvész ellen.